Május

                                           Baromfitenyésztés 1959 Májusi Számából

Ebben a hónapban is arra törekedjünk, hogy minél több egészséges, jó erőben lévő fiatal galambot neveljünk fel. E cél elérése érdekében ne zavarjuk fölöslegesen fészkeikben ülő galambjainkat, állandóan adagoljunk részükre a szükséges takarmánykiegészítő  anyagokat, ne engedjük elszaporodni a külső élősködőket.

A most következő hónapokban, különösen fontos, hogy galambjaink hozzájussanak a szükséges mészhez, mert ha mészszükségletüket nem tudják kielégíteni, akkor ritkábban tojnak, a tojások puha héjúak lesznek. Ha normális tojásokat tojnak is, a fiókák belefulladnak a tojásba. Ha pedig kikeltek, fejletlen csontozatúak lesznek. Ezért rendszeresen adagoljunk galambjainknak jól összetört tojáshéjat továbbá futort és vakolatot, valamint csontlisztet.

A legegészségesebb magkeverékben is vannak penészes romlott magvak. Ha a romlott magvak galambjaink begyébe jutnak, különböző mérgező anyagokat termelnek és igen sokszor emésztési zavarokat, főleg bélhurutot idéznek elő. Ilyenkor jó szolgálatot tesz a faszéndara adagolása. Törjük össze tehát a faszenet kendermag nagyságú részecskékre, és ezt a törmeléket külön kis edényben (virágcserép aljában) adjuk galambjaink elé. Ne állandóan adagoljuk azonban a faszéntörmeléket, hanem kizárólag csak olyankor, ha állományunkban bélhurutot észlelünk. A folyamatosan adagolt faszéndara ugyanis nemcsak a begybe jutott romlott magvak bomlási termékeit közömbösíti, hanem megsemmisíti egyes vitaminféleségek kedvező élettani hatását is.

Nem bőséges, de változatos és gondos takarmányozás mellett, ha a tisztaság követelményeinek is eleget teszünk, nem sok gondot ad a fiókák egészségvédelme.

Ne kíváncsiskodjunk, ne zavarjuk feleslegesen a fészekben levő fiókákat. Teljesen elégséges, ha naponként vagy csak másnaponként egyszer nézzük meg őket. Az egészséges fiatal galamb nyugodtan, úgyszólván mozdulatlanul ül a fészekben. Hangot csak akkor hallat, csak akkor csipog, ha szülei  etetik. Ha azonban valamelyik fiatal galambunk nem ül a fészekben, hanem áll vagy tipeg topog, állandóan mozog vagy csipog, akkor ezek a jelenségek biztos jelei annak, hogy kis galambunk nincs rendben. Élősdiek bántják, beteg vagy rosszul táplálják szülei. Most csak ez utóbbi esettel foglalkozunk.

A tapasztalat azt igazolja, hogy a magas szintre kitenyésztett, pénzösszegben is jelentős értéket képviselő fajták kiváló egyedei alig tudják etetni, felnevelni fiókáikat. E fajták továbbszaporításával csak akkor tudunk komoly eredményeket felmutatni, ha legalább annyi nevelő (dajka) galambot tartunk, mint amennyi magas szintre kitenyésztett galambunk van.

A különböző fajták keresztezéséből származó egyedek nevelik a legszorgalmasabban a fiatal galambokat, mert a heterózis hatás következtében a keresztezett galamboknak összehasonlíthatatlanul nagyobb az életerejük és a nevelőkészségük, mint az évtizedeken és tiszta vérben tenyésztett galamboknak.

A letojástól számított 18., 19. napon kel ki az önmagával tehetetlen pici fióka. A költő szülők begytejképződése azonban már a 16. napon megindul. A dajkagalambok fészkébe a 16. napon már nyugodtan behelyezhetjük a felnevelni szándékolt legfeljebb 2 pici fiókát. A fészekben levő pici galambokat tetszés szerint cserélgethetjük egymás között. De csak addig az ideig, amíg tollazat nélküliek. Mihelyt tollaik bontakoznak, tokosodnak (10-12 napos életkor) a dajka galamb már felismeri a fészekbe helyezett idegen fiókát és kegyetlenül agyonveri az önmagával tehetetlen gyámoltalan kis állatot. 10-12 napnál idősebb fiatalok áthelyezésekor már meg kell tehát figyelnünk, hogy a dajka galamb elfogadja e a fészekbe helyezett idegen fiókát. Ha azonnal ráül, ez a körülmény annyit jelent, hogy nem ismerte fel, hogy nem a sajátja, hanem elfogadja nevelésre. Ha nem ül rá féltő gondossággal, akkor rögtön vegyük vissza a fészekből az idegen kisgalambot.

Akkor cselekszünk a leghelyesebben, ha egy-egy pár dajkagalamb fészkébe csupán egyetlen fiókát teszünk. Ezt a felnevelési módszert nevezzük egyes nevelésnek.

Gyakran előfordul, hogy a nevelőszülők egyike elpusztul vagy elrepül, és ezáltal a fészekben levő fiókái árvaságra jutnak. Ha az árva kisgalambok még egészen kicsikék 10-12 napos életkorukon alul vannak helyezzük őket másik fészekbe. Ha azonban már tollasodnak, nem helyezhetők el. Vagy éhen pusztulnak, vagy saját magunknak kell felnevelnünk az árva fiatalokat. A galambtenyésztők többsége „szájból” kísérli meg árvaságra jutott kisgalambjai felnevelését. A saját szájába teszi be a kis galamb csőrét és így eteti meg éhes kicsi állatait. Még elképzelni sem lehet ennél helytelenebb fölnevelési módszert. Ezek a tenyésztők nem gondolnak arra, hogy a legegészségesebb kicsi galamb is fertőző betegségben szenvedhet. Bármennyire szeretjük állatainkat, bármennyire szeretnénk, hogy értékes kicsi galambjaink életben maradjanak, soha nem szabad megtennünk, hogy csőrüket a szánkhoz vigyük a pici állat szervezetében rejlő esetleges kórokozó baktériumok veszélyessége miatt. Nincs is szükség ilyen meggondolatlan, egészségünket veszélyeztető felnevelési módszer alkalmazására. Mert ha bal tenyerünkbe könnyen gördülő magokat pl. vörös kölest teszünk és jobb kezünkkel belenyomjuk a kis galamb fejét a bal kezünkbe levő maréknyi kölesbe, pár percnyi próbálkozás után, mihelyt a kisgalamb észreveszi, hogy az eleség a csőrébe gördül, kitáltott csőrrel habzsolja a kölest mindaddig, amíg a begye telve lesz.