Ki ne tartson röpgalambot.
Amikor a galambröptetés komoly formában szóba kerül, meg kell állapitani hogy a röpgalambok tenyésztésének, nem mindig a röptetés volt a célja. A komoly, mai értelembe vett röptetés, igen rövid időre, alig néhány évtizedre tekinthet csak vissza. A tenyésztés célja a fajták állandó nemesítése. A fokozaton van a hangsúly. A nemesítést a tenyésztés terén, csak lépésről - lépésre lehet végezni. Mivel a ma születendő galamb csak a jövő esztendőre lesz tenyészképes, egy év egy lépés a munka terén. Mint minden mást, úgy a komoly galambtenyésztést is csak célkitűzés mellett lehet elképzelni. A legfontosabb tehát, tudjuk előre, mit akarunk. Más célja van a díszgalambtenyésztőnek, és más a röptetőnek. Ha pedig a célt magunk elé tűztük, jó pár évre előre szóló tervezetet kell kidolgoznunk, amelyekhez azután szigorúan ragaszkodnunk kell, még akkor is ha munkánk eredménye nem jelentkezik azonnal. A már meglévő galambfajtákat, illetve az egyes példányokat megfelelő párosítás útján úgy formáljuk és nemesítsük, hogy a kitűzött céljainknak egyre jobban megfeleljenek. A röptetőnek tehát arra kell törekednie, hogy mindig jobb és jobb röpképességű galambokat tenyésszen ki.
Mi a magyarázata annak, hogy főleg a kezdő tenyésztő oly sok esetben csalódik? Mert azt hiszi, hogy különböző, úgynevezett márkás helyekről vásárolt galambokat csak összepárosítani és továbbtenyészteni kell hogy megfelelő utódokat kapjon. Minél több helyről szerezte be a galambokat, a csalódás annál nagyobb lesz, mert külömböző irányokban, vérvonalakban kitenyésztett galambok kerülnek összepárosításra. Tény, hogy a kezdő annál nagyobb reményekkel tekinthet tenyésztésének jövője elé, minél jobb, márkásabb helyről szerezte be galambjait. Komoly eredményt azonban csak akkor fog elérni, ha saját törzsállománnyal rendelkezik. Ehhez pedig csak úgy juthat, ha a vásárolt galambjaiból, amelyek leginkább beváltak, törzsállományt létesít, és ennek minden példányát szokásaiban, tulajdonságaiban jó pár évre visszamenőleg ismeri. Ezt az állományt nem röpteti, hogy el ne veszítse. Így évtizedekig dolgozhat vele, hogy frissítésről, új anyag beszerzéséről gondoskodnia kellene.
Az átöröklés tudománya matematikai alapon, képletekkel és betűjelekkel dolgozik. A kombináció, variáció, mutáció alapján és a valószínűségek számításba vételével évekre előre kiszámítható illetve meghatározható, az utódok milyensége. Ezért bizonyos alapvető dolgokról, mielőtt röptetésről szó lenne, beszélni kell.
A szaporodás az apa- és anyaállat csírasejtjeinek egyesülésével kezdődik. Azok a parányi testrészecskék, amelyeknek az egyesülése útján fejlődik az utód, nem más mint az apa ondó- és az anya petesejtje. Felmerül a kérdés, hogy az utód tulajdonságainak szempontjából melyik fontosabb? Már tudni illik az átörökítés szempontjából, Mendel (brünni biológus) előtt erről sok vita folyt. Az egyik nézet szerint, a döntő szerepet az apaállat játszotta, vagyis, hogy az utódnak az ondósejt a kicsinyített alakja, amely az anyaállat petefészkében csupán tápanyagot kap. A másik felfogás ennek pont az ellenkezőjét állította, mégpedig hogy az utód alszik a petesejtben és a hím ondója csupán életre kelti, minden különösebb szerep nélkül. Egyik felfogás sem állja meg a helyét, mert hosszas vizsgálódások után ma már le van fektetve, hogy az átöröklés szempontjából úgy az apa-, mint az anyaállatnak egyformán szerepe van. Elsőrangú utódok csak elsőrangú szülőktől várhatóak, mégpedig annál bizonyosabban, ha a szülők egymással némi, de nem nagyon közeli rokonságban, vagyis vérrokonságban élnek. Mindezekből látszik, hogy a galambtenyésztést és a röptetést nem lehet csupán gyakorlati alapon űzni. De csupán elméleti alapon sem. A két tényező ismerete együttvéve szükséges, és egymást ki kell egészíteniük. Az elméleti tudás gyakorlat nélkül vajmi keveset ér ezen a téren. A gyakorlati tudás használható elméleti tudás nélkül is, egy bizonyos fokig. Ha figyelemmel kísérjük a ló-, szarvasmarha-, sertés-, kutya- és baromfitenyésztést, azt is látjuk, hogy a nagy nemzetközi kiállításokon komoly eredményt legnagyobbrészt azok a tenyésztők érnek el, akik igen alapos elméleti tudással is rendelkeznek.
Ennek alátámasztására egy példát hozok fel a művészet területéről: hegedüljön valaki kotta nélkül naturalisztikus alapon, bármely szépen, elismert művész sosem lesz, még zenekarba sem ülhet be mint hegedűs.
Főbb vonalakban áll ez a galambtenyésztésre is, de főleg a röptetésre. Sokszor hallunk kissé könnyelmű kijelentéseket, hogy a röptetés könnyebb, mint a díszgalambtenyésztés. Hogy ez az állítás mennyire téves, nem nehéz bebizonyítani. Tudni kell ugyanis, hogy a galambok röpképessége semmi más, mint belső tulajdonság, helyesebben fajtajelleg. Ezt a belső tulajdonságot a röpgalambtenyésztők hosszú évtizedeken át céltudatosan fejlesztik röpgalambjaikkal. Nem veheti senki tagadásba hogy az állatok belső tulajdonságainak rögzítése és továbbfejlesztése éppen olyan nehéz feladat, mint a külső tulajdonságok ápolása. Tudjuk hogy a belső tulajdonságok, éppen olyan szabályszerűségek szerint öröklődnek, mint a külsők. Az utóbbiak azonban egy galambnál azonnal megállapíthatók, míg a belső tulajdonságok csak hosszas megfigyelés után észlelhetők. A röpgalambtenyésztőnek kettős feladattal kell megküzdenie, mert a küllemiek bizonyos fokig való megtartása mellett a belső tulajdonságokat is őrizni, fokozni kell. Évek óta cikkeznek avatott tollú sporttársaink arról, hogy melyik a helyes irány? Szép küllemű röpgalambot tenyészteni, vagy csupán jól repülő galambot, a küllemre való tekintet nélkül? Itt is középen van az igazság! A magyarázat kézenfekvő. Szép küllemű röpgalambokat nem lehet tenyészteni nagy tömegben anélkül, hogy ez a röpképességnek a rovására ne menne. Viszont helytelen lenne tenyészteni röpgalambot a küllemre való tekintet nélkül. Minimálisan arra kell tekintettel lenni, hogy a fajtajelleg megmaradjon, legalább is annyira, hogy például a szegedit vagy a komáromi első szempillantásra felismerhető, kétséget kizáróan megkülönböztethető legyen.
Ha valaki arra az elhatározásra jut, hogy röpgalambot fog tartani, meg kell előbb vizsgálnia, vajon rendelkezik e- az ehhez szükséges előfeltételekkel. Magasszálló galambok tartásáról mindazokat le kell beszélni, akik a tenyésztéshez még nem értenek, illetve akiknek másfajta galambjuk nem volt, egyszóval a tenyésztés legegyszerűbb módjával még soha nem próbálkoztak. Ilyen egyének magasszálló galambokkal hosszú ideig eredményt elérni nem fognak. Ajánlatos előbb egy egyszerűbb, könnyebben kezelhető galambfajta tenyésztésével foglalkozni, hogy a minimális ismereteket megszerezhessék és egy pár év után némi reménnyel kezdhessenek hozzá a magasszálló tenyésztéshez és röptetéshez.
Ne tartson röpgalambot olyan egyén, aki a szépségre tenyészt, aki a galambjaival a kiállításokon dijakat akar nyerni. A legjobban repülő példányok összepárosítandók, a küllemre való tekintet nélkül. A repülés tekintetében meg nem felelőket pedig ki kell selejtezni.
Nézzük csak, mi indíthat valakit arra, hogy egy időben a szépségre és a röpképességre is tenyésszen? Két eset állhat fenn: van például egy szép, de gyengén repülő galambja, amelyet sajnál megsemmisíteni. Beállítja kitűnő röpképességű galambjai közé, abban a reményben és számításban, hogy a szép példánnyal feljavítja falkáját küllemileg. Vagy fordított esetben: van egy kitűnő röpképességű, nem szép küllemű galambja, amelynek segítségével a gyengén szálló, de kitűnő küllemű galambjainak teljesítményét akarja feljavítani. Mindkét esetben az lesz az eredmény, hogy közepest fog produkálni úgy küllemi, mint repülés tekintetében.
Galambsport |
AJÁNLOM AZ OLDALT
