E fejezetben a röpgalambok szoktatásával, behajtásával kívánok bővebben foglalkozni.

1.Fiatal galambjaimat akkor szoktatom, amikor már önellátók, tehát maguktól esznek és képesek arra, hogy a csapóba vagy a volierbe felrepüljenek. A szoktatás a csapóban, vagy volierben naponta, több órás kizárással kezdődik. Így a fiatalok megszokják a tetőt, s megismerkednek a szűk környezettel. 2-3 alkalommal történt több órás kizárás után délután 4-5 óra felé, etetés előtt, lehetőleg szélcsendes időben, óvatosan 4-6 db fiatalt kiteszek a kockán. A fiatalok általában a csapón, illetve voliernél maradnak, s rövidesen (az etetés időpontjában) visszaugranak a kockán. Sok fiatalt kitenni egyszerre nem célszerű, mert valamilyen külső behatástól megijedve, könnyen fölreppennek egyszerre, s egymást elijesztve, szanaszét repülnek. A távolabbra elkeveredett fiatal azután esetleg több napig csavarog, vagy egyáltalán nem tér vissza. A több nap után visszajött fiatal is értéktelenné válhat röptetés szempontjából, mert esetleg megszokja az elülést, amiről nehéz leszoktatni.
Ha a fiatalok már 2-3 alkalommal kint voltak, és megtanulták a kockán való beugrást, nagyban csökkent az eltévedés veszélye. Beszokottnak akkor tekinthető a fiatal, amikor felröppenve pár kört repül és biztosan visszaül a saját tetőre, majd rövid időn belül bejön a padlástérbe.
A szoktatás későbbi időpontjában már öreg tenyészgalambokkal együtt is bátran kieresztem a fiatalokat, amelyek fel-felkapnak, de nem repülnek hosszabb ideig. A fiatalok velük együtt repülve, jobban megszokják a saját tetőre való leszállást.
A fiatalok szoktatása kezdetén erősebb, már szálló fiatalt, vagy szálló öreget soha nem engedek ki, nehogy azok felkapva, a gyenge fiatalokat magukkal rántsák.
Vannak tenyésztők, akik a fiataloknak lenyitják a csapót, rájuk bízva azt, mikor jönnek ki a szabadba. Ez a módszer sem rossz, de van egy hátránya. Hogyha nem figyeljük, nem tudjuk melyik fiatal volt már kint és melyik nem. A fiatalok felröppenése esetén nagyobb mérvű veszteség érhet így bennünket. Nem beszélve arról, ha reggel lenyitjuk a csapót, nem tudjuk, hogy a nap folyamán a későbbi órákban nem kerekedik-e szél, vagy vihar, ami komoly veszteséget okozhat.
Vannak tenyésztőtársak, akik a helyi adottságoktól függően, (alacsony tető, közeli szomszéd stb) úgy szoktatnak, hogy a fiatalok szárnyának 5-6 tollát lekötik, letűzik. Különösen beöregedett, erős fiatalok esetében ez a módszer indokoltnak tűnik. Ott, ahol a szoktatás körülményei zavarmentesek, ez a módszer eredményesen alkalmazható. Természetesen fennáll a veszélye annak, hogy a lekötött szárnyú galamb, ha felugrik, leeshet valahol, s így könnyen megfogják, vagy a macska áldozatává válik.
A sokféle módszer kipróbálásával nálam a legjobb eredményt az említett 4-6 db-os késő délutáni szoktatás alkalmazása adta. Veszteségem évről-évre a szoktatás alkalmával néhány darabnál nemigen volt több, ami a beszokott fiatalok számához viszonyítva mindössze 3-4%. Az így elveszett fiatalok rendszerint azok voltak, amelyek kirakáskor azonnal felkaptak.
2.Behajtás.
Röpversenyeken eredményesen szerepelni csak a követelményeknek megfelelő, jól behajtott röpcsapattal lehet. Mi, röpgalambtenyésztők, mindennapos szórakozásunkat is a falkaröptetésben találjuk meg. Galambjaink jó behajtása tehát minden szempontból egyike a legfontosabbaknak. Behajtás alatt értjük röpgalambjainknak röptetését olyképpen, hogy azok a kieresztéstől a megülésig lehetőleg szorosan, zárt csapatban (falkában) együtt röpüljenek.
Hogyan történik tehát a falka behajtása?
A fiatal galambok szoktatása általában 2-3 hétig tart. Akkor kezdjük el a behajtást, amikor a fiatalok saját maguktól felrepülve, vagy a csapóból kieresztve a repülés után biztosan leülnek vissza a saját tetőre.
Vannak sporttársak, akik napi egyszeri röptetéssel falkásítanak. A gyakorlat azt mutatja, hogy a napi egyszeri röptetés kevés, mivel az időjárás szeszélye miatt 1-2 napos kényszerpihenő gyakran előfordul. Ilyen esetben igen sok versenyző jövőbeni reménysége foszlik szét, amikor a kényszerpihenő után a galambjait kiereszti, s azok fiatalos lendülettel betűnőzve elmagaslanak. Gyakori röptetéssel, 2-3-szori felhajtással a galambok gyorsabban összeállnak, befalkásodnak. Azonban nem mindenkinek van módjában a reggeli kihajtás után ismételten röptetni. A szabadszombat és a vasárnap áll csupán ilyen szempontból esetleg rendelkezésre, ha ezt az időjárás is megengedi.
Vannak sporttársak akik megülni készülő öreg falkájukba hajtják a fiatal galambjaikat. Ezen módszerrel, rontjuk az öreg falkánkat, és esetleg kitesszük magunkat annak a veszélynek, hogy az öreg falka a fiataloktól megbokrosodik, s tűnőbe emelkedve, a fiatalokat esetleg elszórja.
A behajtásnál én a „kizárásos módszert” alkalmazom, ami a következőkből áll:
A fiatal galambokat reggel etetés nélkül kihajtom, s a csapót bezárom, hogy a galambok bejönni ne tudjanak. A galambok egész nap kint vannak, ha kedvük van, napközben repülnek, többször fel-felcsapnak, majd elfáradva elülnek a tetőn vagy a csapón. Délután kb. 4 órakor amikor a munkából hazaértem, kinyitom a kockát, illetve a bejárót, a galambok bejönnek, s akkor kapnak enni, inni, amennyit el tudnak fogyasztani. Ez így megy 2-4 héten keresztül. A galambok eleinte lesoványodnak, de később megszokják a napi egyszeri étkezést, s annyit esznek egyszerre délután, amennyi egy napra nekik elég. Megszokják a kintlétet, s a falkarepülést annyira, hogy már a második hét végén zömében együtt repülnek, és együtt ülnek. Megedződnek és szorosan ragaszkodnak egymáshoz.
A módszer első olvasásra keménynek, drasztikusnak tűnik, mivel a galamboknak étlen szomjan kell kint lenniük a tetőn majdnem egész napon át. De vajon egészségesebb-e az, hogy pár órás repülés után fiatal galambjaink be vannak zárva a nyári melegekben az áttüzesedett cserepektől sokszor 40-45˙’C hőmérsékletű padlástérbe?
A Tapasztalataim azt bizonyítják, hogy fiataljaim, amelyek napfényben és frisslevegőn vannak egész nap, szépen fejlődnek, megerősödnek és igen hamar befalkásodnak. Nem is éheznek, mert esténként annyit esznek, hogy a másnap reggeli kiröptetésnél is van bőven magféleség a begyükben.
A kizárásos módszernek a másik óriási jelentősége az hogy a galambjaink igen jól beszoknak, megismerik jól a környéket és nem veszítjük el a falkánkat idő előtt, mivel az így kezelt falka nem tűnőzik. Szabálynak tekinthetjük azt a megállapítást, hogy a fáradt és letört falka nem vész el.
Az öreg galambok behajtása április, május hónapban a tavaszi indításkor ugyanezen módszer szerint történik. Természetesen a módszer alkalmazásával a behajtás idején az öreg galamboktól fiatalok nevelése nem várható. A kizárásos módszerrel behajtottam olyan öreg galambokat is, amelyek évekig le voltak zárva, és soha falkában még nem repültek.
Felvetődik a kérdés, mennyi ideig alkalmazzuk a kizárást a falkánál, fiatal galambok esetében helyesnek tartom legalább két hónapig alkalmazni a módszert. Első kelésű fiatalokkal pl. július végén már eredményesen lehet versenyezni. Szükség esetén öt-hat heti kizárás után beállíthatók már fiatalok öreg galambok pótlására a falkába. Ez utóbbit csak végszükség esetén javaslom, mivel ez gyakran a fiatalok elvesztéséhez vezet. Az öreg galambok kizárása 3-4 hétig szükséges. Ezen idő alatt a módszer pontos és helyes alkalmazásával a röpcsapat igen jól összeszokik, befalkásodik.
Soraim elolvasása után sok sporttársamnál bizonyára felmerül az a kérdés, hogy rendben van, a kizárásos módszerrel kezelt falka együtt repül, de nem száll időt és tűnőt, hogyan versenyezzünk egy letört falkával? Erre a kérdésre próbálok sporttársaimnak választ adni cikkem következő fejezetében, amelyben a versenyre való felkészítéssel, és a röpcsapat formába hozásával foglalkozom.

Varga József
Aranykoszorús röptető és mestertenyésztő.
1964